"utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. láttam a földet, az eget, az évszakokat. megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. a földön éltem és lassan felderültem. egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! történhetett volna velem más, jobb, nagyszerűbb? nem történhetett. megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. más és jobb nem történhetett velem." /márai sándor/